Spontán randi

  Végigfutott az agyamon, hogy mi lenne, ha otthagynám. Vajon utánam jött volna? Vagy csak kedves volt, hogy megkérdezte, miért álldogálok az esőben, mint egy őrült? De letettem arról, hogy adjam az elérhetetlen kislányt, hisz ott volt az a srác, aki miatt mindenkit elutasítottam, aki után koslattam mindig. Ott volt és én ott is maradtam. Jó volt hallgatni a hangját nagyon, a problémámról meg nem is esett szó, de nem bántam. Egy csomó mindent megtudtam róla, amiknek a mai napig hasznát veszem.
 - Na, mért is vagy itt? – komorodott el hirtelen. Bár már késő volt, bele se gondoltam, hogy talán valahova mennie kellet volna vagy ilyesmi.
 - Hát – gondolkodtam el. – Csak részletekre emlékszem. Anyámnál voltam, amikor berontott a szobámba, és kiabálni kezdett, majd nekem jött én meg megütöttem, aztán valami pasi berontott. Ezek után kimásztam a fürdőszoba ablakon olyan krimisen, és ide kerültem.
 - Zűrös szülők?
 - Nem kifejezés.

  Tényleg, még anyádnak be se mutattál.

  Te azt nem akarod, elég, ha apámat bírod.

  Na, tehát folytassuk.
 - Beszéljünk róla?
 - A psziho-doki két hetente, csütörtökönként is erről akar beszélni, nem hiszem, hogy te nagyobb szerencsével jársz.
 - Passzív ellenállást mutatsz felé vagy mi?
 - Mondjuk azt, hogy kidobott pénz. – Ahogy elnevette magát, megjelentek azok az édes gödröcskék az arcán.

  Jaj, de jó ezt hallani.

  Te önimádó…. Hol voltál eddig?

  Gyümi léért mentem, kérsz te is?

  Persze!

  Na, most hogy elment, gyorsan befejezem.
 - Gyere, sétáljunk!
 - Jaj, dehogyis, biztos van jobb dolgod, mint egy idegent kísérgetni.
 - Nem, éppen nincs.
 - Hát, jó. – És felhúzott a földről, ahol éppen ültünk.
  Mentünk pár kört, csak körbe-körbe, egymásba karolva. Teljesen fekete-fehér filmes hatású volt, ami egy ilyen öreg moziba teljesen oda illet. Gondoltuk, hogy beülünk valami filmre, de nem volt semmi érdekeset. Az emberek jöttek, mentek. Mikor vége volt egy filmnek nagyobb tömeg lett, aztán egy idő után ez a tömeg eloszlott. Hirtelen megállt az előtér közepén. Én szembe fordultam vele.
 - Nem is tudom mi a neved. – mondta hirtelen.
 - Miért érdekel? Hisz ezek után úgysem találkozunk többet, csak megvigasztalsz egy szegény lányt, aki elmenekült otthonról. – mondtam neki, szerintem az igazságot.
 - Te ezt szeretnéd?
 - Dehogyis – feleltem kissé hirtelen – Vagyis nem tudom. Te mit szeretnél?
 - A telefonszámod. – kacsintott rám, én meg egyből elpirultam, biztos vagyok benne.
 - Azt könnyen megadhatom. – makogtam vissza. Belenyúltam a farzsebembe és előkaptam az Iphone 6S-emet ő meg dobott egy hátast.
 - Óóó, ha ezt tudom, akkor nem így beszélek veled.
 - Mert változtat ez valamin? – mutattam fel a telefonom egy picit, amíg feloldottam.
 - Nem, dehogy is, csak jó tudni, hogy te is ilyen fajta vagy.
 - Milyen? – És akkor előhúzta a zsebéből a saját telefonját. Szinte ugyanolyan volt, mint az enyém. Átlátszó szilikon tok, benne egy csomó papírral. A fülhallgató bemenetbe porfogó. Az övé ezüst volt, én kimondottan pinket akartam, de az sem nézett ki rosszul.
 - Tessék – nyomtam a kezébe, amikor megtaláltam a névjegyzéket.
 - Köszi – és ő is a kezembe adta a telefont. Egyszerű alapértelmezett volt a háttere, nem sok applikációval kirakva. Ehhez képest az enyém kész giccsparádé. Gyorsan beírtam a számom, és elmentettem Alexis, a mozislány néven. Mikor vissza kaptam a telefont egyből megnéztem, hogy mentette el, mert a mezéről mindig tudtam, hogy Williams, de nem tudtam mi a keresztneve.
 - Alexis?
 - Igen, talán valami baj van vele?
 - Nem, dehogy is… Csak az előző barátnőmet is így hívták – mondta némi gondolkodás után. Engem hirtelen elöntött a fehérség. Basszus, mért vagyok mindig ilyen szerencsétlen.
 - Hát… tudod… elterjedt név – nyögtem ki végül.
 - Bevetted – kezdett el röhögni.
 - Abbahagynád? Mindenki minket néz.
 - Persze mindjárt. – Csak öt percig röhögött még utána, ami legbelül nem zavart csak kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam.  - Egyébként még soha nem volt barátnőm - mondta miután befejezte a nevetést.
 - Komoly?
 - Igen, a sulimba mindenki sznob.

  Ez még mindig igaz.

  Mert te nem vagy az, ugye?

  Látom, nem tudod mit jelent az, hogy sznob.

  Mert te talán tudod?

  Hát nagyjából, de várjál mindjárt megkeresem neked Wikipédián.

  Rendben, addig se zavarsz.

  Na folytassuk!
 - Miért, hova jársz?
 - Hát nem tudod? Én vagyok a híres center-e a St.Mainnek.
 - Bocs, még soha nem hallottam rólad.
 - Na, ne már? Tavaly mi játszottuk a döntőt a körzetin az állami suli ellen. Te olyan állami sulisnak tűnsz, nem voltál ott? – Jól tudtam, miről beszél, de az előbbi incidens után jó volt húzni az agyát.
 - Ó, hogy ti voltatok az a csapat, akiket 8 ponttal megvertünk, ezért mehettünk a területire.
 - Igen, de én dobtam 12 pontot.
 - És az sok?
 - Hát, mivel 10.-es voltam, ezért csak egy negyedet játszhattam, szóval sok, ja.
 - Már tudom, te vagy a 84-es játékos, Crington.
 - Nem, az a haverom, én a 36-os voltam, Williams.
 - Casper Williams. Hmm, érdekes név.
 - Érdekes?
 - Hát olyan… tudod olyan…
 - Érdekes.
 - Pontosan, ahogy mondod.
 - Mert neked mi a teljes neved? Gondolom nem „a mozislány”.

  Na, megvan!

  Eddig tartott?

  Igen, mert szar a netem itt. Na, de mindegy, most figyelj! A sznob jelentése:
  Eredetileg a „sine nobilitate” azaz „nemességgel nem rendelkező” kifejezés volt a „sznob” szó alapja. Tehát átvitt értelemben az olyan embereket illetnek e szóval, akik ugyan nem „nemesek” vagy tagjai valamely elit körnek, de mégis rájuk jellemző attitűd felvételével olyannak akarnak tűnni, mintha oda tartoznának. A Kislexikon meghatározása szerint: „Az előkelőket vagy a szellemi élet kiválóságait majmoló, hozzájuk dörgölőző személy”.
  Na, tehát én nem vagyok sznob, mert a tehetős emberek társasága közé tartotok, és nem kell ezt megjátszanom.

  Rendben, örülök, hogy ezt megbeszéltük, most ha lehetne, továbblépnék.
 - Alexis Finter – mondtam neki, mire kezet nyújtott, és ő is bemutatkozott.
 - Casper George Williams
 - És hogyan szólíthatlak?
 - Ahogyan szeretnél.
 - Akkor az lesz, ami eszembe jut éppen.
 - Én hívhatlak téged Lex-nek?
 - Hát, a többség Xisnek hív, bár nem tudom, honnan jött nekik, a Lex jobban tetszik, de mindegy, úgy hívsz, ahogy akarsz.
 - Akkor ezt megbeszéltük – mosolyodott el. Ismét vége volt egy filmnek, és a tömeg megindult, de én semmivel se törődve, csak néztem a mosolyát. Olyan aranyos volt. Majd a szemébe néztem. Azok a zöld szemek éppen engem néztek. Hirtelen elkaptam a tekintetemet, és a cipőm orrát néztem. Láttam, ahogy közelebb lép hozzám és a kezét az államhoz emelte. Felemelte a fejemet, és mélyen a szemembe nézett, odahajolt hozzám és megcsókolt…